- fas fa-search
- Accessibility
Területfejlesztés
A „VII. Interdiszciplináris Konferencia a Kárpát-medencei magyarság társadalmi és gazdasági helyzetéről” című eseménysorozat idei konferenciájának a Pannon Egyetem Humántudományi Kar Társadalomtudományi Intézet is partnere volt. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) főszervezésében Székelyudvarhelyen (Székelyföld, Erdély, Románia) november 21-22-én lezajlott rendezvény a Kárpát- medencéből több, mint 150 főt vonzott, a térség szinte minden országának magyar nemzetiségű kutatóműhelyei képviselve voltak. A Pannon Egyetem területfejlesztési képzőműhelyének több oktatója és hallgatója is jelen volt. Péti Márton, a terület- és városfejlesztő mesterszak szakfelelőse moderálta a plenáris előadásblokkot, és részt vett az NSKI tudományos díjainak átadásában. Rácz Szilárd oktatónk határkutatási és geopolitikai témában adott elő és vezetett szekciót a Magyar Regionális Tudományi Társaság társszervezésében, Székely Rita mesterhallgató vidékfejlesztési témában adott elő. A Pannon Egyetem területfejlesztési műhelyének koordinálásában zajló nemzetközi projektrészvételeihez kapcsolódóan is elhangzottak előadások, amelyek közül érdemes kiemelni a DanubeAdapt, a Duna térség klímaadaptációs lehetőségeit feltérképező projekt előadását Sütő Attila vendégoktatónk, a HungaroMET munkatársa részéről, valamint egy másik projektpartnerünk, Románia Nemzeti Meteorológiai Szolgálata főigazgatójának, Elena Matescu-nak az előadását a térség klímapolitikai kezdeményezéseiről. Ezeknek az előadásoknak köszönhetően idén már elindult e rendezvénysorozat a nemzetköziesítés elmélyítése felé is. Az Erdély TV felvétele a konferenciáról: https://www.facebook.com/erdelytv/videos/sz%C3%A9kelyudvarhelyen-szervezt%C3%A9k-meg-a-hetedik-interdiszciplin%C3%A1ris-konferenci%C3%A1t-ame/1119705360236820/

Képen: Péti Márton, műhelyünk vezetőjének előadása
A Magyar Regionális Tudományi Társaság XXIII. vándorgyűlése 2025. október 30- 31-én Veszprémben került megrendezésre a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának társrendezésével. A csaknem 200 fő részvételével zajló, Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter és neves külföldi kutatók plenáris előadásával nyitó vándorgyűlésen a Pannon Egyetem Területfejlesztési Képzőműhelyének több oktatója és hallgatója is részt vett. Rácz Szilárd oktatónk a konferencia főszervezője és határkutatásokkal foglalkozó szekciójának vezetője volt. Hallgatóink közül Mitru Máté és Tury-Nagy Miklós előadott a kárpátaljai és ukrajnai térbeli folyamatokról és az ukrajnai decentralizációs és területi tervezési reformokról. Kocsis Péter Csaba a terület- és városfejlesztés mesterszak szakkoordinátora roma szegregációs vizsgálatok eredményét ismertette előadásában. Péti Márton mesterszakunk szakfelelőse moderálta a’’Területfejlesztési képzések, felsőoktatási helyzetkép’’ című plenáris kerekasztal beszélgetést, előadást tartatott Salamin Géza (BCE) vendégoktatónk által vezetett európai térbeli tervezési szekcióban, valamint szekciót szervezett a Nemzetstratégiai Kutatóintézettel közösen’’A térségi magyar közösségek változó stratégiai pozíciói a Kárpát-medencében és Európában’’ címmel.

Képen a kerekasztalon részt vevő vezető oktatók balról: Péti Márton (PE), Lengyel Imre (SZTE), Mezei Katalin (SZIE), Salamin Géza (BCE)
A Területfejlesztés és fejlesztéspolitika szakirányú képzésünk során 2025. október 14-16. között a Veszprémi Egyetem oktatói a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen tartottak kihelyezett oktatást. Péti Márton a tervezésmódszertan elméleti és gyakorlati ismereteit, Kocsis Péter Csaba a társadalmi felzárkózás magyar tapasztalatait, valamint a szakterület várható kihívásait, Rácz Szilárd a regionális gazdaságtan, míg Molnár D. István a térinformatikai tervezés módszertáról tartott előadást. Az előadásokat tovább bővítette Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Egyetem elnökének előadása a magyar kisebbség kárpátaljai helyzetéről. A kihelyezett képzéshez hallgatóink mellett más, a helyi szakpolitikában dolgozó szakemberek is csatlakoztak. Az esemény lehetőséget teremtett a szakemberek kötetlen eszmecseréjére is.
Képen: Péti Márton előadása
Képen: Kocsis Péter Csaba előadása
Képen: Rácz Szilárd előadása
Képen: Orosz Ildikó előadása
Kárpátaljai hallgatók bevonásával indulhatott el a PE Humántudományi Kar ’területfejlesztés és fejlesztéspolitika’ szakirányú továbbképzési szakának immár harmadik évfolyama. A kezdeményezés kiemelt partnere a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és az általa vezetett Planning4U európai uniós finanszírozású projekt (HUSKROUA Program), valamint a beregszászi (Kárpátalja, Ukrajna) II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola. A Planning4U projekt és a Főiskola lehetővé teszi, hogy oktatóink és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet térségfejlesztési szakértői kárpátaljai helyszínen is gyakorlatot tarthassanak. Utóbbi különösen fontos lehet, ugyanis sok kárpátaljai és ukrajnai lakosnak igen korlátozott lehetősége nyílik az országhatár átlépésére. A Főiskola segíti továbbá a beiskolázási műveleteket, a képzés lebonyolítását pedig támogatja a Pannon Egyetemért Alapítvány is. A szak hallgatóin kívül a projekt keretében képzésben részesülnek kárpátaljai térségi és stratégiai tervezők is. Az említett partnerintézményekkel együtt tehát Egyetemünk is szerepet vállalhat az ukrajnai közigazgatási reformmal létrejött kárpátaljai helyi önkormányzatok (kistérségi önkormányzatok) tervezési kapacitásfejlesztésében. Ez azért is különleges, mert az érintett kistérségek jelentős része többségi magyar lakosságú.
2025. november 7.-én Navracsics Tibor közigazgatási- és területfejlesztési miniszter előadást tartott a Pannon Egyetem terület- és városfejlesztés mesterszakos hallgatóinak és az érdeklődő egyetemi közönségnek. A minisztert az Egyetem területfejlesztési képzőműhelyének részéről Péti Márton szakfelelős köszöntötte. A „Területi politika Magyarországon” című előadás áttekintette a területi felzárkózási politika eredményeit, a belső perifériás területeket, a régiók versenyképességét hazai és uniós szinten, a belső vándorlást. Kiemelte, hogy a hazai térségek között továbbra is jelentős a fejlettségi különbség. Felmerült a várostérségek növekvő szerepe, ami miatt a jövő fejlesztéspolitikájában a térségi együttműködések és a funkcionális várostérségek tudatos fejlesztése kulcsfontosságú lesz. A közel kétórás alkalom a hallgatóság számos kérdésének és az arra adott miniszteri válaszoknak köszönhetően érintette még az önazonossági törvény, a közlekedésfejlesztés és a versenyképes járások kezdeményezés eddigi tanulságait is. Az eseményről tudósított a VeszprémTV: https://www.veszpremtv.hu/eloadas-a-teruletfejlesztesrol/

Képen balról: Péti Márton és Navracsics Tibor, közigazgatási- és területfejlesztési miniszter
A Pannon Egyetem terület- és városfejlesztés szak hallgatóinak kutatási eredményei közül Tury-Nagy Miklós munkája jelent meg a Kárpát-haza Szemle című folyóirat 2025/1. számában. A kutatás témája műhelyünk kárpátaljai tudásbázisát is erősíti, amely kutatás Ukrajna gazdasági térfolyamatait vizsgálja az 1991-es függetlenedéstől napjainkig. A tanulmány címe: Ukrajna gazdasági térszerkezetének átrendeződése függetlenedésétől napjainkig.
A tanulmány közvetlen elérhetősége: https://nski.hu/admin/data/file/20250901/khsz_2025-01_boritoval_20250901.pdf
2025. július 14-én az ukrajnai, kárpátaljai Beregszászban Péti Márton szervezésében és közreműködésével, valamint a Tisza Európai Területi Társulás, a Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulása és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet együttműködésében megvalósult a kárpátaljai (ukrajnai) térségfejlesztési és fejlesztéspolitikai szakmai kapacitásfejlesztés első képzési alkalma a Planning4U uniós finanszírozású projekt keretében. A képzésen részt vevő kárpátaljai szakemberek a későbbiekben feltárhatják saját kárpátaljai kistérségeik határon átnyúló fejlesztési lehetőségeit, és akár elkészíthetik az ukrajnai decentralizációs területi közigazgatási reform kapcsán felállt kistérségi önkormányzatok hivatalos fejlesztési terveit. A képzéshez oktatóként csatlakozott Pavlo Lohvinov, a U-LEAD ukrajnai stratégiai tervezési és fejlesztéspolitikai szervezet kárpátaljai regionális vezetője Ungvárról; Kovács Attila az erdélyi (romániai) Szatmár megye fejlesztési ügynökségének szakértője; Bacsó Róbert a Kárpátaljai Magyar Főiskola egyetemi tanára; Seszták Oszkár, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye közgyűlésének elnöke; Mayer Gábor, az Észak-Dunántúli Gazdaságfejlesztési Zóna kormánybiztosa és a Pannon Egyetem doktorandusza.
A képzésünk során immár második alkalommal került megrendezésre terepgyakorlatunk, amelynek ezúttal Ajka városa adott helyet 2025. november 5-7. között.
Teveli-Horváth Dóra és Porhajas Gábor szervezéséveben Ajka városának vezetésével és szakembereivel együttműködésben került sor mesterszakos hallgatóink terepgyakorlatára.
A kétnapos terepgyakorlaton nappalis, levelezős hallgatóink, valamint a Rajk Szakkollégium hallgatói is részt vettek.
2025. november 5-én a Pannon Egyetem ajkai kampuszán számos szakember tartott előadást a résztvevőknek, közöttük például Nyul Zoltán, magasépítésért felelős helyettes államtitkár az Építési és Közlekedési Minisztériumból, Tóth Gergely, Ajka Stratégiai és Fejlesztési referense, Varga Andrea, a Csingervölgy Nonprofit Kft. vezetője, Schwartz Béla, Ajka polgármestere, valamint Péti Márton, műhelyünk vezetője.
Az előadásokat követően a résztvevők megtekintették Ajka Városi Múzeum és Fotógalériáját, ahol jobban megismerkedhettek az Ajka Kristály több száz éves történetével, valamint Molnár Gábor író életművének néhány momentumával.
A múzeumi látogatást követően a résztvevők egy városi terepbejárás során megtekintették a Torna-patakot, majd a világ első kriptongyár épületében is jártak és számos érdekességet megtudhattak.
Este nappali tagozatos hallgatóink közösen dolgozták ki Teveli-Horváth Dorottya mentorálásával kérdőíves kutatásukat, mely a Torna-patakról és környékéről szólt. Ennek szakmai véglegesítése másnap reggel helyi szakemberek bevonásával történt meg, majd sor került a kérdőívek felvételére is.
2025. november 7-én nappali tagozatos hallgatóink délelőtt a helyidentitás feltárásához is használható öröm-bánat térképet készítettek a városról, majd ezeket bemutatták a terepgyakorlat szervezőinek.
Összességében hallgatóink nagyon jól érezték magukat, számos új és hasznos szakmai tapasztalattal és jó emlékekkel zárták le az ajkai terepgyakorlatot.
Ezúton is köszönjük Ajka városának segítségét és együttműködését!

Képeken (készítette: Kisbali Bence): Teveli-Horváth Dorottya, Péti Márton


Képeken (készítette: Kisbali Bence): Schwartz Béla, Ajka polgármestere és Tóth Gergely, Ajka Stratégiai és Fejlesztési referense

Képen: (készítette: Kisbali Bence): nappali tagozatos hallgatóink, Rajk Szakkollégium hallgatói, középen: Teveli-Horváth Dóra és Porhajas Gábor

Képen a nappali tagozatos hallgatóink a terepgyakorlaton, balról: Mitru Máté, Nagy Liliána, Juhász Attila
2025. augusztusában véglegesedett Egyetemünk és a beregszászi (Kárpátalja, Ukrajna) II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola közötti stratégiai együttműködési megállapodás. E megállapodás teret nyithat szinte minden tudományterületen a kutatási, oktatási és tudományszervezési együttműködésnek, különösen a nyelvtudomány, a társadalom- és gazdaságtudományok, valamint a műszaki és informatikai tudományok terén. Az együttműködés már ősszel is eredményeket hozhat: a Humántudományi Karunk ’területfejlesztés és fejlesztéspolitika’ szakirányú továbbképzési szakán kárpátaljai hallgatók tanulhatnak. Így az együttműködés kapcsolattartója Egyetemünk részéről e szak szakfelelőse, Péti Márton lesz. Abonyi rektor úr a megállapodást Csernicskó István akadémikussal, a beregszászi Főiskola rektorával írja alá, aki egyébként törzstagja Egyetemünk Többnyelvűségi Nyelvtudományi Doktori Iskolájának is.